2015. március 15., vasárnap

7. - Kimossam a szádat?

/ Abby Peterson Szemszöge /

- Mi a helyzet az új barátoddal, Abby? - kérdezte Maria.
A nem várt belépője után - ami azt jelentette, hogy csomagokkal áll az ajtóban - kelletlenül a nappaliba invitáltam. De ahogy a taxis még több bőröndöt cipelt be, elszállt a maradék jókedvem is. Biztos voltam benne, hogy sokáig marad, ez pedig semmi jót nem jelentett.
Volt már ilyen nem egyszer, az életünk Ethannel pedig fenekestül felforgott, mikor Maria itt tartózkodott.
Tulajdonképpen nem értettem, hogy miért jön ide félévente. Mint pszichiáter, nem teheti meg, hogy a betege lakásába csövezzen. De családtagként is csak egy pár órás látogatás lenne a normális. Hisz ő csak a nagynénink, nem egy ápolásra szoruló nagymama.
- Nincsen barátom, Maria - mondtam.
- Nincs? - kérdezte szemöldök ráncolva. - De csak van akivel találkozgatsz. Egy gyönyörű nő vagy, nem hiszem el, hogy egy férfi sem epekedik utánad, drágám.
- Hát - igazgattam el a hajamat. - Van egy fiú, akivel nemrég találkoztam. A neve Harold Edward Styles.


________________________________



/ Harold Edward Styles szemszöge / 

- Egy igazi kő bunkó voltál! - ordított velem Gemma, majd tarkón csapott. - Mond csak, erre tanított Anya?! 
- Nem - mormogtam. 
- Ittál? - kérdezte mérgesen.
Egy aprót bólintottam.
- Válaszolj, ha kérdeztelek!
- Igen!
- És arra nem gondoltál, hogy ehelyett rendezhetnéd a dolgaidat az első nőnemű lénnyel, aki szóba áll veled?! Nem vertük eléggé a fejedbe, hogy a pia nem old meg semmit? Mond csak, te is megakarsz halni, mielőtt még egy kicsit is élnél? - kiáltott idegesen.
- Miért bánsz így velem? - kérdeztem remegő ajkakkal. Soha sem beszélt még így hozzám.
- Fel kell nőnöd, Edward! Fogadd el végre, hogy Anya már nem él és lépj túl rajta. És ne merj nekem hazudni, mert tegnap Abby boldogan mesélt róla, hogy azt mondtad, az Anyádnál laksz!
- Miért nem gyászolhatom, amíg akarom? - sírtam.
- Mert már több, mint egy éve ezt csinálod és ez nem normális! - kiáltott. - Viselkedj végre férfiként, Edward! Ne szúrd el az életed a gyászolásod miatt. Hát nem érted?! Ha most nem cselekedsz, akkor te is egyedül fogsz meghalni.
A szememet törölgetve bólogattam.
- Sajnálom.
- Gyere ide drágám - tárta szét a karjait egy ölelésre, majd magához húzott. - Most pedig keress magadnak valami normális ruhát és menj el Abbyhez. Sok dolgot kell megbeszélnetek.


/ Abby Peterson szemszöge /

- Kikészít engem - sírtam Maria vállába.
- Úgy érzed nála van a hatalom?
- Nem, nem erről van szó - motyogtam. - Az a gond, hogy nálam van.
- De neked ez tetszik, nem igaz? - kérdezte kedvesen. - Mit vársz tőle, Abby?
- Fogalmam sincs - zokogtam. - Csak azt akarom, hogy szeressen. Szükségem van rá.
- Hát mond meg neki, drágám. A férfiak egyszerű lények, mindent szó szerint értenek. Csak mond el neki, amit érzel.
- Könnyű ezt mondani - motyogtam. - Nem ismerem annyira, hogy egyből szerelmet valljak neki, Maria.
- Akkor ez csak egy egyszerű vonzódás?
A fejemet ráztam.
- Több annál, azt hiszem.


/ Ethan Peterson szemszöge /

- Segíthetek? - kérdeztem a kertünkben álldogáló férfitól.
- Uhh..ööö...é-én...
Felhúztam a szemöldököm, majd elindultam felé.
- Abbyhez jöttem - mondta, miközben hátrálni kezdett. - De é-én nem...mi...
- A házban van - tájékoztattam megvilágosulva. A fickó Abby új barátja, aki történetesen az én pólómat viselte.
Félénken bólintott, majd elindult a bejárat felé. Út közben megelőztem és kinyitottam neki az ajtót.
- Megjöttem! - kiáltottam, majd az új barát fülébe suttogtam. - Tíz percet kapsz.

A konyhába mentem, ahol Abby és Maria ült. Úgy látszik összebarátkoztak.
- Maria! - mondtam meglepettséget színlelve. - Micsoda meglepetés! Mi járatban errefelé? 
Felém lépkedve egy-egy puszit nyomott az arcomra, csak utána válaszolt.
- Errefelé jártam és gondoltam benézek - mondta vidáman.
- Négy bőrönddel együtt - mormogta Abby, hogy csak én halljam.
Maria háttal állt neki, azonban így is eljutott hozzá Abby panaszkodása. Vigyorogva rám kacsintott, majd a húgom felé fordult.
- Mutass be a helyes kis barátodnak, Abby.
Úgy tűnt, csak most jött rá, hogy ki is áll mellettem. Meglepetés csillogott a szemeiben és egy gyors mozdulattal letörölte - más számára - láthatatlan könnycseppjeit.
- Maria, őt itt Harold Edward Styles. Harold, ő itt a nagynénim, Maria.

/ Harold Edward Styles szemszöge /

- Nagyon örülök - nyújtottam a kezemet a hölgy felé.
- Úgyszintén - bólintott, majd megrázta a kezemet. - Sokat hallottam már rólad.
- I-igazán?
- Jaj drágám, ne légy szégyenlős - érintette meg a vállam. - Abbyvel egész nap rólad beszélgettünk - mondta, majd csendben, hogy csak én halljam, hozzátette: Hidd el, odavan érted.
- Említettem már, hogy Maria pszichológus? - kérdezte Abby idegesen. - Észre sem veszed és már el is locsogtad neki az egész életedet. Különleges képessége van ehhez.
- Köszönöm ezt a bájos bemutatást, Abby - nézett hátra Maria.
Ismertem ezt a nézést: ilyen volt Anya arca, mikor régen megjegyezte, hogy milyen csinos vagyok. Kedves volt hozzám, pedig tudtam, hogy szívből gyűlöli a ruháimat.
Akkoriban még elég vad életet éltem. Nem hordtam a szemüvegem, annak ellenére, hogy rossz volt a szemem. A nadrágom minden lehetséges helyen ki volt szaggatva, a pólóim pedig túlságosan is sokat mutattak meg belőlem. Az ingeim színesek voltak, koszosak és a nadrágomhoz hasonlóan mind ki volt szaggatva.
Anya halálakor jöttem rá, hogy életmódot kell váltanom. Megbántam, amiért elhanyagoltam őt. Pár nap alatt az egész ruhatáramat kicseréltem. A régi cuccaimat kidobtam, a maradék cigimet Gemmának adtam, hogy csináljon vele amit akar.
A sarki turkálóba - ahova régen Anya is járt - mentem új ruhákért. Kiváltottam egy dioptriás szemüveget az orvosnál, a legolcsóbbat választottam. A megmaradt pénzemből a pótvizsgáimat intéztem és folyamatosan felzárkóztatásokra, különórákra jártam, hogy letudjak érettségizni.
Ez voltam én.  Folyamatosan próbáltam egy olyan képet kialakítani magamról, amire Anya büszke lett volna.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem Abbyt.
- Persze - válaszolta továbbra is dühösen.
- Mi addig kipakoljuk a szobádat, hogy legyen helye Marianak - tájékoztatta Abbyt a számomra még mindig ismeretlen férfi.
- Oké - vakkantotta, de gyorsan megrázta a fejét és korrigált. - Ne, nem szükséges. M-majd én megcsinálom. Hagyjad. Megoldom én. Semmi gond, Ethan.
Tehát a neve Ethan. Már csak azt lenne jó tudni, hogy mégis ki a fene ő.
- Nyugi Abby, elintézzük mi - legyintett Ethan. - Te csak menj és beszélj Harolddal.
- Edward - mormogtam, mire rám nézett. - A nevem Edward.
- Tökmindegy, Harold.
Istenem. Ez hihetetlen.
- Szeretném, ha én pakolhatnám ki a szobámat - mondta Abby. - Ti addig pihenjetek.
- Nem ügy, húgi, megcsináljuk mi.
Húgi?!
- Hagyjátok békén a szobámat!
- Abby Peterson! Kikérem ezt a hangnemet mindkettőnkkel szemben - dorogálta Maria. - Mi van a szobádban, ami ennyire ott szeretne maradni?
Abby arcán felismerés suhant át, majd olyan arccal nézett Ethan felé, ami még engem is megijesztett.
- Te hívtad ide?! - visította egy oktávval magasabban. - Te! Te hülye, kotnyeles, rohadt, szemét...
- Ezt azonnal fejezd be - mutatott rá Maria. - Ne merészelj így beszélni a bátyáddal Abby.
Báty?
Ó istenem!
- Francba, francba, francba - mormogtam idegesen.
- Már te is kezded? - vakkantotta Maria. - Isten bizony kimosom a szádat Harold, ha ezt még egyszer meghallom tőled! Hogy beszélhet így egy ilyen férfi?
- Elnézést - mondtam szomorúan. - Abby, kérlek hallgass meg - fordultam hozzá. - Félreértettem a helyzetet! Én azt hittem, hogy Ethan a te...
- Egy fodrászhoz nem iratod máris be? - sipított Abby. - Nem beszélhetsz így vele, mikor most először találkoztatok! Semmikor nem beszélhetsz így vele.
- Nyugodj meg - simított végig a hátán Ethan, miközben magához húzta egy ölelésre.
- Te engem ne nyugtatgass, te áruló, szemét dög! Hogy tehetted ezt?!
- É-én jobb, ha most... most inkább elmegyek - mondtam, miközben az ajtó felé fordultam.
- Ne menj el, beszéljük meg, kérlek Harold! - kiáltott utánam Abby.
Én viszont jobbnak láttam, ha most elmegyek innen. És amíg Maria itt van, addig be sem teszem ide a lábamat.


/ Abby Peterson szemszöge /

Visítva ütöttem Ethan hátát, miközben ő ölelt engem. Maria mögöttem boldogan elmosolyodott, ahogy Harold elhagyta a házat.
- Ez volt a terved? - kiáltottam rá. - Idejössz, elűzöd a barátomat és teljesen felforgatod az életem?! Hát gratulálok, sikerült. Most már nyugodtan elmehetsz!
- Abby, drágám...
- Ne nevezz drágámnak - ordítottam. - Mit akarsz még? A szememre akarod hányni, hogy nem méltó viselkedés ez egy nőnek?! Vagy feltúrod a szobámat és világgá kürtölöd, hogy mennyire elmebeteg szokásaim vannak? Esetleg elmondod a szüleimnek, hogy elborzadjanak tőlem? Ne fáradj, ezt már akkor megoldottad, mikor pár éve minden szarsággal telebeszélted a fejüket. Kitagadtak miattad! Te meg itt parádézol és próbálod tovább rontani az életem. Mond, mikor szűnsz már meg végre?!
- Most, hogy ezt kiadtad magadból - mondta hidegen. - Inkább elmegyek és majd benézek, mikor végre megnyugodtál.
- Viszlát, Maria - csókolta halántékon Ethan, majd sértetten elhagyta a konyhát.


2015. február 21., szombat

6. - Szex játékok

/ Ethan Peterson szemszöge /

- Maria doktornő a kettesen - dugta be fejét az ajtón Eva. A titkárnőm egy pohár kávét rakott az asztalomra, miközben én a hívást fogadtam.
- Maria, itt Ethan. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan vissza tudtál hívni - mondtam, majd intettem Evanak, hogy elmehet.
- Neked bármit, drágám. Miben segíthetek? Azt mondtad fontos.
Körülnézek, hogy be van-e zárva az összes ajtó és le vannak-e húzva a redőnyök. Miután megbizonyosodtam róla, hogy igen, még így is halkabban szóltam a telefonba.
- Abbyről lenne szó. Őszintén, kissé aggódom érte. A...
- Miről van szó? - kérdezte a szavamba vágva. - Bántja magát?
- Nem, nem semmi ilyesmi - nyugtattam meg. - Azt hiszem, pont az ellentéte. Nagyon is elemében van. Néha... talán túlságosan is.
- Miben nyilvánul ez meg?
- A lakásomba lakik még mindig, az egyik szobát felszabadítottam neki. Szóval éppen takarítottam a lakásban mikor a szobájára került a sor. Félre ne értsd, semmit sem túrtam át, de kicsit soknak találtam azt, ami ott volt...
- Gyerünk Ethan, nem kell Ádámtól és Évától elkezdeni. A lényeget, kicsikém.
- Szex játékok - mondtam. - Mindenhol. Az ágy fölött szíjak, az ablak párkányon bilincsek, a szekrény tetején pálcák, pornó filmek a cédé tartóba és egy vibrátor az ágyában - nyekeregtem.
Sok volt ez, még azután is, hogy volt idő, mikor én is ezt csináltam. De ő az én húgom és szinte fáj látni, hogy ezt teszi mással. Vagy magával.
-  Azt hiszem ez még mindig jobb, mint a többi opció, Ethan. Jól fogadja a férfiak közeledését és ez példaértékű.
- Jobban el tudnám viselni, ha leszbikus lenne.
- Ethan, kérlek.
- Maria, ha látnád mi van itt, nem lennél ennyire elnéző. Mond csak szerinted honnan tanulta mindezt? Bele sem merek gondolni,  hogy mik vannak a fiókjaiban. Minden este új férfit hoz fel a lakásomra. Szerinted ez normális?!
- Rendben - sóhajtott. - Abby tudja, hogy beszéltünk?
- Nem. Nem is szeretném, ha megtudná.
- Nem fogja - mondta. - Jövőhéten meglátogatlak titeket. Hétfőn estefelé jövök és megnézem mi a helyzet veletek.
- Nagyra értékelem, Maria. Ez az egész annyira...
- Tudom mit érzel, Ethan. Meglátjuk, hogy mit tehetek.
- Akkor hétfőn. Köszönök mindent.
- Ne köszönd, míg nem vagyok ott. Minden jót, Ethan.


/ Harold Edward Styles szemszöge /

- Igen, tessék? - kérdeztem.
- Hey, itt Abby.
Azt a kutya fáját.
- Ő... khmgr - nyekeregtem. -  Sz-szia Miss Peterson.
- Mit csinálsz ma este? - kérdezte.
- A-ami azt illeti é-én...
- Az jó. Akkor hétre ott vagyok nálad.
... nem szeretnék találkozni veled.
- Miss Peterson, én...
- Este mindent megbeszélünk, Har...
- Abby! - kiáltottam idegesen. - Nem hiszem, hogy ez j-jó ötlet. Mi, kettőnk, ez... én nem...
- Este, Harold.
És kinyomta.


/ Abby Peterson szemszöge /

- Helló - mondtam az ajtóban állva. - Én Abby Peterson vagyok és Haroldot keresem.
- Gemma Styles - mondta a lány, kezét nyújtva. - Nincs itthon. Még dolgozik.
Hát persze, ne ajánld fel, hogy várjam meg itt.
- Megvárhatnám itt? - kérdeztem.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - mondta hidegen. - A múltkor csúnyán megbántottad és aligha szeretne látni. Próbál felejteni.
- Szóval elmesélte - sóhajtottam. - Aki az otthonomban volt, az a bátyám. Együtt lakunk, már több éve. Mr. Peterson. Hallottál már róla? Hires vállalkozó.
- Istenem! - sóhajtott vihogva. - Tudtam, hogy az egész csak egy félreértés volt. Edward néha túlreagálja a dolgokat. Gyere csak be, nemsokára itthon lesz. Azt hiszem hatig dolgozik.


_____________________________


- Sajnálom, hogy az elején ilyen ellenséges voltam. Edwardnak még sohasem volt dolga nővel. Mármint...
Felhúztam a szemöldököm, miközben a teámba kortyoltam. 
- Nem olyannal, mint te - fejezte be. - Komolyan, én sem értem, hogy hogy történhetett ez. Imádom Edwardot, de a vak is látja, hogy nem vagytok egy súly csoport. Mielőtt te jöttél, mindig mondogattam neki, hogy találkozzon a barátnőimmel. Hihetetlen, de ők szinte minden nap érdeklődnek iránta. 
- Nos, örülök, hogy visszautasította - mondtam.
- Látnod kellett volna, mikor először mentetek vacsorázni - vihogott eszetlenül. - a bankkártyájáról fizette az új ruhákat, amiket választottunk neki. Tudod, ő nem ilyen. A bankkártyáját kizárólag a nyugdíjas éveire tartogatja...
- Ahogy a ruháit is? - kuncogtam. - Nevelhetnél belé valamiféle stílust, Gemma. Ha már neki nincs olyan. 
Gemma játékosan lebiggyesztette az ajkait. 
- Komolyan, láttad már a ruhatárát?! Fogalmam sincs honnan szedi ezeket a cuccokat. Valami régiség boltból? 
- Ami a vacsorán volt rajta, az jó volt - bólogatott Gemma. 
- Igen - mondtam. - Hihetetlenül szexi volt benne. Nem bánnám, ha máskor is hasonlókba járna.
- És ha felgyújtanád a mostani ruhás szekrényét - tettem hozzá halkan, kuncogva, mire Gemma is nevetni kezdett. 
- Még egy teát? - kérdezte. - Nemsokára biztosan itthon lesz. Már fél tíz. Biztosan csak túlórázik. 
- Nem köszönöm - mondtam. - Jobb, ha most megyek. Add át neki, hogy itt voltam. 
- Mindenképp - mondta, majd magához húzva megölelt. - Köszi, hogy vigyázol az öcsikémre. 

Az ajtó recsegve nyílt ki és sokkal nagyobb erővel, mint ahogy azt Gemma húzta volna. 
- Harold - mondtam. Csak pár centi választott minket el egymástól. 
- Abby - mondta. 
- Te ittál? - kérdeztem. Sőt, inkább állítottam. Dőlt belőle a pia szag és tapasztalatból tudom, hogy ez nem egy egyszerű alkoholos bonbon miatt volt. 
- Mi közöd hozzá? - morgott rekedten. - Inkább menj vissza a barátodhoz. Már biztos hiányol - ránézett az órájára miközben beszélt. - Nálam ilyenkor már rég túlestünk egy kiadós baszá...
- Edward! - sipított Gemma. 
- Látom részegen vagy elemedben - mondtam, miközben a nyakánál fogva közelebb húztam magamhoz. - Talán majd többször itatlak le. 
- Te hülye ribanc - sziszegte. 
- Igen, nos örülök, hogy már pár nap után ezt gondolod rólam - mondtam, próbáltam leplezni a sértődött hangomat. - Szólj, ha valami alkalmi dologra vágysz. Azt már úgy is tudod, olcsó vagyok. 
Gemma hitetlenül nézett rám, közben idegesen vizsgálta az öccsét. 
- Hogy találtál meg? - kérdezte Harold. 
- Talán ha kijózanodsz, akkor majd elmondom - mondtam, majd az ajtón át távoztam. 

Itt én vagyok az, aki irányít, nem pedig egy idióta hímnemű. Faszfej. 


/ Visszaemlékezés, 2010. /

- Abby, drágám. Elmondod Anyának, hogy mi történt? - kérdezte Maria. 
Sírva megráztam a fejemet. 
- Jobb lenne, ha magatokra hagynánk titeket? - érdeklődött. 
Megint megráztam. 
- Apával szeretnél beszélni róla? - kérdezte Anya. 
Zokogni kezdtem, ami egyenlő volt egy nemmel. 
- Marianak, eltudnád mondani, hogy mi történt? - simított végig a karomon Anya. - Ha nem akarod, nekünk nem mondja el. Csak ti ketten fogjátok tudni. Ez lesz a ti titkotok. 
- Nem - mondtam halkan, majd Mariára néztem. - Cs-csak szedd ki belőlem az emléket. Szedd ki - zokogtam. 
A  fejemet fogtam, és a füleimet és a hajamat húzogattam felváltva, hátha ettől eltűnnek az emlékeim.
Sokáig ment ez. Órákig, napokig. Hetekig, majd a második hónapban Maria véget vetett ennek. A füleimet fáslival tekerte a fejemnek, azzal az indokkal, hogy így a jó emlékek bent maradnak a régiek pedig eltűnnek. 
Pedig tudtam, hogy csak a véres füleim miatt aggódik. 
Aztán a hajam következett. A fodrász a meglepetés frizurát egy teljes tüsire nyírásra csinálta. 
Persze ezt is tudtam, hogy Maria tervelte ki.
Hetekig sírtam, amiért levágatta a gyönyörű hajamat. Nem voltam hajlandó iskolába járni, így már otthon rontottam a levegőt.

2015. február 1., vasárnap

5. - Annyira igazságtalan az élet!

/ Abby Peterson szemszöge /

- Abby... - nyöszörgött hulla fehéren Harold. - Istenem, ez annyira kínos... én nem tudtam, hogy te... én...
- Semmi gond - rántottam meg a vállam.
- Semmi gond? - visított az ajtóban állva Ethan. - A közös házunkban talállak valami idiótával és neked ez semmi gond?!
- Te...ő...én... - dadogott Harold. - Én azt hiszem, elmegyek most, Abby.
- Ez lett volna eddig is a feladatod - kacsintottam rá.
- Kifelé! - ordított Ethan, vérvörös fejjel. Nem mindig tudja értékelni a humoromat.

Harold felült, így kénytelen voltam leszállni a csípőjéről. Bénán kezdte el begombolni a farmerjét, majd megigazította magán a pólót. A csapzott hajával, a ruháival maga volt az Adonisz. Viszont azt a ronda szemüveget legszívesebben Ethan ideges fejéhez vágtam volna.

- Holnap találkozunk - mondtam, egy csókot nyomva ajkaira.
- Holnap dolgozol - figyelmeztetett Ethan.
- Ahogy én is - szólt Harold, majd megfordult és az ajtó felé indult. - Ég veled, Abby.

__________________________


/ Harold Edward Styles szemszöge / 

- Nem is tudom, mit vártam - nyöszörögtem, miközben az orromat fújtam. - Ő egy gyönyörű nő, sokat keres. Miért kellene neki egy olyan, mint én?!
- Hé! - simított végig a kezemen Gemma. - Te is helyes vagy, Edward. Ha nem lennél a bátyám már rég rád hajtottam volna. Meg ott vannak a barátnőim is. Állandóan rólad kérdeznek. 
- De nekem ő kell! - mondtam, s eleredtek a könnyeim. - Annyira igazságtalan az élet!
- Nyugodj meg, drágám! - ölelt át Gemma. - Minden rendben lesz. Na de mesélj erről az Ethanről: ki a fene ez az idióta?!
- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejem. - Egyszer csak betoppant a házba, mindenféle köszönés nélkül. Teljesen otthon érezte magát, aztán meg Abbynek kezdett a közös házukról pampogni.
- Erre Abby? - érdeklődött Gemma. 
- Rá se hederített. Azt mondta, hogy holnap találkozunk, de én nem szeretnék egy foglalt nővel enyelegni - sírtam. 
- Összegezzük, Edward: Abby adott neked az ismeretlen Ethan ruháiból, miután  a tiedet széttépte. Aztán újból felvitt a lakására, de előtte még vacsorázni is elvitt. Ráadásul kétszer lefeküdtetek. Szerintem Abbyt hidegen hagyja Ethan, már ha együtt járnak. Te fontosabb vagy neki. 

/ Abby Peterson szemszöge / 

- A kanapén, Abby, komolyan?! - kérdezte sóhajtva Ethan. 
- Csak szórakoztattam kicsit. Átvilágíthatod az ágyat, nem fogsz rajta találni semmit - mondtam lazán. 
- Szórakoztattad. Jövőhéten már mást fogsz szórakoztatni a kanapémon?  
- Te jó ég! - visítottam fel. - Ne kezelj úgy, mint egy kurvát!
- Hát akkor ne viselkedj úgy, mintha az lennél! - kiáltott. - Holnap bejössz és ledolgozol minden kihagyott órát - váltott dühösebb hangnemre. - És pótlod a hiányos holmijaimat, a saját pénzedből. Ha kész vagy mindennel, akkor talán találkozhatsz ezzel az idiótával!
- Nem vagy az apám, hogy megmond, mit tegyek! - ordítottam rá. 
- Nem, de az apánk rám bízott téged. Felelősséget vállaltam érted és semmiféleképpen nem fogod elrontani az életed az éljünk a mának stílusoddal. Az összetört szívedet nem ezzel kellene pátyolgatnod, hanem mondjuk a barátnőiddel. Akiket rég elhanyagoltál. 
- Azokra gondolsz, akiket egytől egyig végigdugtál? - kérdeztem csípősen. - Talán nem véletlenül lettem ilyen. 
- Ne merj engem hibáztatni a saját viselkedésed miatt! Én tartottalak el, most is azt csinálom. Munkát adtam, még a saját házamba is befogadtalak és én kibírom, hogy ne hozzak fel nőket, mikor te itthon vagy.
- Szívesen elköltözök - mondtam, majd a cipőmbe bújtattam a lábamat. Igazából nem akartam innen elmenni. Ez volt az utolsó, amit szerettem volna. - Nem akartam a terhedre lenni. 

Elindultam az ajtó felé, bár nem tudom mit gondoltam. Azzal a tíz fonttal, ami nálam volt, nem megyek túl messzire, még egy napig sem húznám ki. 
- Abby, kérlek... - mondta, majd gyengéden megfogta a kezem és visszahúzott. Az instabil cipőm miatt a mellkasára borultam, ami kapóra jött, mikor zokogni kezdtem. - Nyugodj meg, drágám. Nem mész el. 
- Sajnálom, hogy ilyen kezelhetetlen vagyok - hüppögtem. - Nem bírok máshogy élni. 
- Nem kell sajnálkoznod, Abby. Én kérek bocsánatot, amiért kihoztalak a sodrodból. Azóta nem láttalak sírni, hogy... - elharapta a mondat végét, hogy ne idézze fel a szörnyű múltat. - A francba, úgy sajnálom, Abby. Nem érdemelted ezt meg. Nem te, Abby. 


/ Visszaemlékezés 2010. /


- Jót tenne neki a közegváltás – javasolta Maria. - Semmi értelme, hogy bevigyük most a pszichiátriára. Úgy sem, hogy én ügyelnék rá. Csak rosszabb állapotban lenne, mint ahogy bement.
- Ethan Angliában lakik – mondta Anya a nővérének. - Talán ott jobb lenne neki. Tudná a lakásán tanítani, aztán pár év múlva megpróbálkozhatna az egyetemmel.
- Nem lenne ez túl nagy felelősség Ethannek? - kérdezte Maria.
- Ő már felnőtt, tud vigyázni magára és másra is.
- Ez több, mint puszta vigyázás – tájékoztatta Anyámat Maria. - Rendes testvérként kell viselkednie, naponta több órát vele lennie. Minél kevesebbet egyedül hagyni. Már ha ez sikerül.
- Hogy ne sikerülne? - érdeklődik az Apám.
- Lehet, hogy rosszul fogadja majd a férfiak közeledését. Bárkiről is legyen szó. Ez egy természetes dolog ezek után. Teljesen normális lenne, ha nem közeledne semmilyen hímnemű személy felé.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Csak azt - mondja Maria. –, hogy folyton ügyelni kell majd rá. Zavaros viselkedés és egyéb betegségek is kialakulhatnak, ha egyedül hagyják. Depressziós lehet vagy talán teljesen elutasítja a másik nemet és a sajátja felé kezd el közeledni.
- Tessék?! - sipított Anyám.
- Előfordulhat homoszexualitás kialakulása. Ezért kell, hogy tudjátok biztosan jó kezekbe kerül.
- Ethan felelősségteljes és szereti Abbyt. Tökéletesen meglesznek együtt. Nem igaz, Abby?
- Igen, Anya – mondtam hidegen.
Nem értékeltem a dolgot, hogy elküldenek maguktól. Ők jelentették számomra a világot, rajtuk kívül nem volt semmim. Ethannel pedig csak néha találkoztunk, mikor hazajött így a kapcsolatunk nem volt túl szoros. Biztos voltam benne, hogy Anya azért küld el, mert fél, hogy nem tud vigyázni majd rám. Az elmúlt napokban annyit sírtam, hogy az egész medencét tele lehetett volna tölteni vele és ez az egész család hangulatát tönkretette. Vagy talán azt hitte, hogy leszbikus leszek. Persze tudtam, hogy ez nem történhet meg. Soha sem vonzódtam a nőkhöz, sőt egyenesen undorodtam a gondolattól, hogy egyszer velük legyek kapcsolatba. Még így, a történtek után is.
Apával nem tudtam biztosan, hogy mi a helyzet. Talán nem akart ellenszegülni Anyunak, hiszen ez mindig veszekedésekhez vezet. Na meg Maria is rendszerint kiosztotta Apámat, mikor nézeteltérése volt Anyuval.
Maria pedig csak jót akart nekem. Ő szinte mindig meghallgatott, ő volt az, akinek először elmondtam a történteket. Csak az engedélyemmel mondta el a szüleimnek, noha Anya nővére volt. Viszont a ' Pattintsuk le Abbyt ' ötlete egyáltalán nem volt az ínyemre.

2015. január 17., szombat

4. - Beszállsz?

/ Abby Peterson szemszöge /


- Hétre foglaltam asztalt, Peterson névre - mondtam az ajtónálló férfinak. A papírjára pillantott, majd pár firka után elhúzta a vörös kordonszalagot.
- Jó szórakozást, Miss Peterson - mondta a férfi buján mosolyogva. Kár hogy az a plusz ötven kiló rajta van. Így semmi esélye.
- Indulj már, Harold – mondtam, miközben a kezénél fogva behúztam.


/ Harold Edward Styles szemszöge / 
 
- Mi a fenét csinálsz? - kérdezi vigyorogva Abby.
- Én... Mm...a-azt hiszem… - megköszörültem a torkomat. - Cs-csak ki akartam neked húzni a-a… széket.
- Ez kedves tőled, de megvagyok – intett le még mindig vigyorogva. Kínosan a székhez sétáltam és leültem rá.
_____________________________


- Finom a salátád ? - kérdezte Abby. Óvatósan bólintottam.
- És hogy ízlik a marha steak ? - érdeklődtem.
- Haláli – mondta, majd nyelt egyet. - Ahogy a ruhád is. Hova tűntek a hidegháborús cuccaid?
- Gemma, vagyis a nővérem…
- Ezek a te ruháid? - kérdezte. Bólintottam.
- Szörnyen szexi vagy benne – mondta, majd megnyalta az ajkait. - Kezdek félni, hogy talán valaki elcsábít tőlem.
Elpirultam a szavaitól.
- Szóval mit szólnál hozzá, ha a ma estét nálam töltenéd… nehogy valaki kísértésbe essen.
- Az estét? Nincsenek nálam a cuccaim – motyogtam.
- Úgy értem az estét és a holnap reggelt. A cuccaiddal pedig ne is foglalkozz. Anélkül sokkal jobban fogunk szórakozni – mondta kaján mosollyal.
- Abby! - mondtam szörnyülködve.
- Oké, oké. Majd adok neked ruhákat. Velem jössz?
Kellett pár perc, míg elgondolkozok az egészen.
- Szeretnéd felhívni előtte anyucit?
- Nem, nem én veled maradok az éjszakára.
- Akkor indulhatnánk, Harold?
- Engem Edwardnak hívnak – morogtam. Képtelen megjegyezni a nevemet.
- Mit számít?


/ Abby Peterson szemszöge /

- Jártál már itt – mondtam. - Érezd magad otthon.
De ami azt illeti fogalmam sincs miért mondtam ezt. Soha nem tud ellazulni.
- Kérsz egy pohár vizet? - kérdeztem. - Vagy egy bort?
- Egy bor jól esne – mondta félénken. Vigyorogva kihúztam az üvegből a dugót, majd a kezébe adtam.
- Ú-úgy értem… e-egy pohár – motyota.
- Lazíts Harold. Én is iszok, fél óra alatt betermeljük ezt a mennyiséget.
- Egy liter, Abby? - kérdezte hitetlenkedve.
- Már csak a fele van benne. Ennyi nem árt – rántottam meg a vállam, majd a kanapéhoz mentem, Haroldot magam után húzva.
Néha úgy érzem, egy kutyával találkozgatok.
Leülök és megvárom amíg Harold is így tesz, majd az ölébe rakom a lábaimat.
- Megmasszíroznád, kérlek? - kérdeztem édes mosollyal. - Ezek a magassarkúk kikészítenek.


______________________________


- És most? - kérdezte.
- Folytasd, amit elkezdtél, nagyfiú – vigyorogtam. Szinte a fellegekben jártam, mikor megcsókolt. Ő kezdeményezett, a francba is! Bár ki tudna ellenállni a lábaimnak? Még szép, hogy senki.
- Jó? - érdeklődött újból, miközben a nyakamat csókolgatta. Több volt, mint jó… már az előzőhöz képest.
- Fogd be, Harold és csókolj meg – nyögtem.
Enyhén nedves ajkait az enyémre illesztette. A vacsora ellenére is éreztem a dianás cukor ízét a száján. De a csókja elfeledtette velem, hogy a nagyimra emlékeztet.
A csókcsata közepette magam sem tudtam hogyan, de az ölébe kerültem. A lábammal átkaroltam a derekát és most először éreztem azt, hogy ő irányít.
És ezt utáltam.
- Mi lenne, ha kicsit kényelmesebbre váltanánk? - kérdeztem vigyorogva, miközben a vállánál fogva ledöntöttem a kanapéra. Én voltam felül, én irányítottam. Biztonságban éreztem magam.
Újból egymás ajkaira tapadtunk, de már én kezdeményeztem. A csípőmet próbaképpen hozzádörgöltem, mire hangosan belenyögött a csókunkba.
- Uralkodj magadon, Harold. Nem fogsz két buja érintéstől elmenni – súgtam a fülébe. - Nem engedem.
A kezem lassan végigfuttattam a vállán, majd a mellkasán, egészen a nadrágjáig. A pólóját óvatosan felemeltem és az ágyékán végighúztam a körmeimet. Aztán benyúltam a nadrágjába.
- A franc, Abby! - nyögte.
- Ezt is megéltük, hm? - nevettem. - A franc? Tudsz ennél csúnyábbat is, Harold? - kérdeztem, majd lassan végighúztam kezem a férfiasságán.
- Istenem, Abby! - ordított újból. - Abby, Abby, a francba!
- Úgy látszik nem – mondtam lebiggyesztett ajkakkal. - Talán kellene valami motiválóbb dolog?
- Nem – mondta. De ez nem Harold volt.
Egy pillanat alatt felkapcsolódott a ház összes villanya. Rávilágítva, hogy mit is csinálunk.
- Mizu Ethan? - kérdeztem. - Beszállsz?
A végtelenségig tudtam volna nevetni a két fiú fején, a kérdésem hallatán. 
 

2015. január 1., csütörtök

3. - Ez nem is öltözködés

/ Abby Peterson szemszöge /

- Hol a fenében vagy? - sóhajtottam, Harold után kajtatva. A göncei az ágy szélén voltak, neki viszont nyoma veszett. - Harold!
Halk szitkozódást hallottam a fürdőből, aztán résnyire kinyílt az ajtó.
- Beadnád a ruháim, kérlek?
- Te egyedül fürödtél? Megvárhattál volna. - biggyesztettem le játékosan az ajkam. - Majd máskor bepótoljuk.
- A ru...
- Öltözz fel gyorsan, mert nemsokára munkába kell mennem.
- Abby, a ruháimat idehoznád, ha szépen megkérlek? - kérdezte félénk hangon.
- Ó, erről el is felejtkeztem - kaptam a fejemhez. - Nem.
Meglepetten emelte fel a szemöldökét.
- Tegnap szexeltünk, szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy láttalak már meztelenül. Ráadásul eszem ágában sincs visszaadni azokat az undorító cuccokat, amit te ruhának nevezel. 
- Akkor miben menjek ma haza?! - kérdezte idegesen.
Elvigyorodtam, amiért így felhúzta magát ezen.
- Van itt pár ruha, ami szerintem jó lenne rád - mondtam, majd Ethan szekrénye felé indultam és kivettem pár darabot. - De azt hiszem jobb lenne, ha itt vennéd fel, nehogy vizes legyen. Ígérem, nem leskelődök.

__________________________


- Mr. Peterson - mondtam mosolyogva. - Segíthetek valamiben? 
- Ki a fene volt az a srác, az én ruháimban, az én húgom ajkaival a száján? - kérdezte idegesen. 
- Ő Harold Edward Styles, aki az anyjával él és egy rakás szerencsétlenség - vigyorgok. - De azért az este meglehetősen jó volt, tudod a...
- Elég legyen, Abby! - kiált. 
- Nyugodj le Ethan, nem tettem semmi rosszat. Tudod egy nőnek is vannak igé...
- Fogd már be a szádat! - sziszegte idegesen. - Egyáltalán nem vagyok kíváncsi a szexuális életedre. Ahogy itt más sem. 
Körülnéztem az irodájában, ahol voltunk. Ami azt illeti, az őröknek eléggé bejött a témánk. 
-Figyelj, Abby - fogta meg a kezem. - Én csak szeretném ha boldog lennél és nem kellene minden éjszaka mást felhoznod a lakásunkra.
- Minden rendben lesz - legyintettem. - Vele nem kell majd bunyóznod. Meg amúgy sem készülök arra, hogy elengedjem Haroldot egy éjszaka után.
- Vigyázz magadra - csókolt homlokon, aztán az ajtó felé intve elküldött. - És hozz nekem egy pohár kávét.
- A húgod vagyok - mondtam. - Nem pedig a csicskád.
- A gyakornokom vagy - javított ki. - Akinek jelen esetben az a feladata, hogy a kéréseimet teljesítse.



/ Harold Edward Styles szemszöge /

- Edwaaaaaard! - kiáltott fel izgatottan Gemma. - Hol voltál idáig? Csak nem egy nőnél? Összejöttél valakivel tegnap este? Vagy egyszerűen csak leléptél?
- Bemehetek?
Arrébb lépett, hogy be tudjak menni a házába.
- Na, mi volt? - kérdezte, miközben a konyhában a csészémbe töltöttem kávét. - És honnan vannak ezek a ruhák? Te nem így öltözködsz. De, azt hiszem jól áll.
- A neve Abby Peterson, tegnap a klubban ismerkedtem meg vele. Igazán kedves hölgy.
- Kedves hölgy? - sikított izgatottan Gemma. - Ti lefeküdtetek?!
- Én...Mi...Ez.. - megköszörültem a torkomat. - Ez igazán illetlen kérdés, Gem.
- Szóval lefeküdtetek - bólintott vigyorogva. - Jó volt? Tudom, hogy ez volt neked az első. Jól bánt veled?
Tisztában voltam vele, hogy örökké faggatni fog, ha most nem válaszolok neki.
- Ő igazán udvarias volt. Remekül telt a tegnapi estém. Reggel együtt reggeliztünk, majd ruhákat adott és ide hozott autóval, mert ő munkába ment.
- Találkoztok még?
- Telefonszámot cseréltünk. Azt mondta, ír ha végez a munkával, hogy együtt vacsorázhassunk.
- Szuper - mosolygott Gemma. - Gyere, megszépítelek vacsoráig.
- Még csak ebéd idő van, Gemma - tájékoztattam.
- Akkor sietnünk kell.


________________________


- Egészen jól nézel ki - bólintott elismerően nővérem. 
- Köszönöm szépen - motyogtam, majd megfordultam, hogy megnézzem magam a tükörben. 
Majd mikor megláttam magam, összeszorítottam a szemem és elfordultam a tükörtől. 
- Edward, ne már! Tök helyes vagy, mit akarsz még? Imádni fog téged Abby. 
- Ez a nadrág ki van szaggatva. Talán vissza kellene vinnünk a boltba, hogy kicseréljék egy jóra. 
- Istenem! Ez ilyen, Edward! Ha néha kinéznél a szemüvegeden, észrevennéd, hogy csak úgy tapadnának rád a nők, ha rendesen öltözködnél. 
- Én rendesen öltözködök - idegeskedtem. - Ez - mutattam végig magamon. - Ez nem is öltözködés.
- Lehetetlen vagy - rázta meg a fejét. - Ma este maradj ebben. Ha nem tetszik neki, és neked sem akkor felőlem úgy öltözködhetsz, ahogy akarsz. Teljesen nyugodtan beöltözhetsz egy hetven éves öregembernek. Nem szólok majd bele. 
Bólintottam. 
- Köszönöm a segítséget - mondtam, majd két puszit adtam az arcára. 
- Bármikor, öcsi. Sok szerencsét. 


2014. december 22., hétfő

2. - Ennek így kell kinéznie?


- Te most megnyaltad a fogamat? - kérdeztem elhúzódva Haroldtól. Kezei a vállamat ölelték, legszívesebben sikítva röhögtem volna, hogy éppen szexelni fogunk, ő pedig mindezek ellenére hivatalosan, minden félreérthető dolgot elkerülve a vállamat fogta meg. Ráadásul az előbb nyalta meg a fogamat.
Ó, te jó ég!
- Én... - megköszörülte a torkát. - Miss Peterson nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Én még soha sem...
- Még soha sem feküdtél le senkivel, oké. Én önként jelentkezek, hogy elveszem a szüzességedet, szóval megteszed, hogy befogod a szádat és élvezed? Ne szenvedj Harold, ez nem kínzás, sokkal inkább...
- A nevem Edward - morogta, félbeszakítva engem.
Vigyorogva válaszoltam. - Örülök, hogy eljutottunk idáig, hogy félbeszakítasz. Komolyan nem hittem volna, hogy egy ilyen jól nevelt férfi erre képes. De most nem te vagy a domináns fél, Harold. Tehát pofa be, és csókolj meg rendesen.

A kezét a derekamra raktam, én pedig átöleltem a nyakát és csókolni kezdtem halvány rózsaszín ajkát. Igazából ment ez neki, csak valami megerősítésre volt szüksége. Én a testrészek felismerésére: a fogam nem a nyelvem.

Elszakadtam az ajkától és a nyakán hagytam csókokat. Egyre lejjebb haladtam és mielőtt még meggondolhattam volna magam, egy egyszerű rántással kihúztam a nadrágjából az inget.
- Mi a ...
- Pszt - mondtam, majd újból az ajkára nyomtam az enyémet. A kezem még mindig a nadrágjánál ügyködött: kigomboltam, lehúztam a sliccét és egy határozott mozdulattal lerántottam róla az anyagot.
- Én...
Nevetni kezdtem, ahogy kezével a férfiasságát takarta. Legalább már biztosan tudom, hogy a nőkre gerjed és valami véletlen folytán néz ki ilyen elbaszottan.
Az ajkamba haraptam és kezemet az övére rakva nyomást mértem a férfiasságára. Összeszorította a száját, de még így is hallottam a nyögését.
- Még komolyan nem csináltál ilyet? - kérdeztem a fülébe súgva. A leheletemtől libabőrös lett a nyaka. Elrántottam a kezét magától és én tettem a kezem az előbbi helyre. Óvatosan simítottam végig az ágyékán egyre lefelé, karcolva körmömmel a bőrét, amit még mindig a boxer takart.
- Nem - nyögte.
- Egyedül sem? - kérdeztem halkabban, majd a fülébe haraptam és ezzel együtt az alsójába raktam a kezem.
- Te jó ég Ab... Miss Peterson... én nem bírom...
- Hát persze, hogy nem bírod - húztam végig puha bőrén a kezemet. Megrándult az érzés miatt. Kicsit szorítottam a fogásomon és úgy folytattam a mozgást. - Nem is kell hogy bírd. Én vagyok a domináns fél, nem te, Harold.
Ezzel elengedtem és kihúztam az alsójából a kezemet. Nyüszítve emelte fel a csípőjét.
- Nem, nem, nem - motyogtam, miközben letérdeltem elé. Lehúztam a boxerét, egy cuppanós puszit hagytam férfiasságán. Aztán gyorsan felálltam és lekaptam magamról a ruhát.
- Térdre - mondtam.
- Mi?
- Ereszkedj a térdeidre. Előttem.
- Tessék?
- Bízz bennem - cirógattam meg az arcát. - és ereszkedj a térdeidre, Harold.
Minden szexiség nélkül térdelt le elém, a kezét maga elé rakta, egy ostoba kutya pózt vett fel.
- A kezed másra kell használnod, nem a támaszkodásra - vigyorogtam.
Zöld szemeivel felnézett rám, a lámpa fénye tükröződött a szemüvegében.
- Ezt most levesszük - súgtam, miközben levettem róla a szemüveget és az asztalra raktam. Ahogy visszamásztam mellé kioldottam az apró bugyimon lévő masnit, így az a földre hullott.

Harold lélegzete elakadt a látványtól. Vagy legalábbis reméltem, hogy attól. Ujjaival végigsimított selymes bőrömön, ettől az én lélegzetem is elakadt.
- Sejtésed sincs, hogy mit kell tenned? - nyöszörögtem. Az ujjai folyamatosan a nőiességemen cikáztak, teljesen eláztatva ezzel.
- Én... nem tudom, hogy Miss Peterson... - motyogta.
- Az ujjaid kis híján bennem vannak, szóval könyörgök Harold, felejtsd el a baszott jófiú imidzsed és nevezz Abbynek.
- Abby - mormogta, aztán egy csókot lehelt a bőrömre. Kezével a csípőmet fogta, közelebb húzott magához.
- Gyerünk, folytasd - motyogtam, kezemmel a hajába túrtam. Az ajkait végighúzta a bőrömön, itt-ott csókot hagyva. A nyelvét végighúzta az ágyékomon, egészen a nőiességemig, mire meglepetten felsikítottam.
Egyik kezét elvette a csípőmről, de nemsokára  más helyen éreztem meg. Ujjaival ott babrált, szó szerint. Pár másodperc múlva elegem lett belőle.
- Mi a jó fenét művelsz?! - sziszegtem.
- Ennek így kellene kinéznie? - kérdezte és érdeklődően a lábam közé hajolt. Morogva a fürtjei közé túrtam és  annál fogva hátrébb húztam.
- Te aztán tudod, hogy izgass fel egy nőt.
- Ne haragudj, de ilyet még soha sem láttam élőben. Ez hihetetlen, hogy milyen rejtelmes egy női test - hadarta.
Azt hiszem, rájöttem a szüzességének második okára.

___________________________________________


- Rendben vagy? - kérdeztem, miközben Haroldon feküdtem.
- Uhh. Igen. Megvagyok. Rendben vagyok - mormogta.

Azon gondolkoztam, hogy elküldjem - e. Magától nem megy el, az biztos. Viszont nem akartam elküldeni, egy éjszakányi szenvedés után. Végül is, megdolgoztam érte, hogy a mostani állapotot elérjük és semmi kedvem nem volt elengedni. Kárba veszne a munkám.

 - Elmegyek, letusolok - mondtam, majd a meztelenségemmel nem törődve a fürdő felé kezdtem sétálni.
- El kellene mennem? - út közben kérdezte Harold.
- ... Nem. Miért?
- A filmekben ilyenkor mindig lelép az egyik fél és mivel ez a te házad csak én tudnék elmenni - mondta.
Szent ég, ez milyen filmeket szokott nézni?
- Nem, nem kell elmenned. Érezd magad itthon, míg zuhanyzok.
Bólintott, a haja a fejével együtt rázkódott. Halkan kuncogtam és beszaladtam a fürdőbe.


- A kanapén aludjak? - kérdezte Harold, miközben visszamentem a nappaliba.
- Az előbb szexeltünk, te meg a kanapén akarsz aludni? Hát persze, hogy az ágyamban alszol.
- Én nem... Miss Peterson.
- Pofa be, Harold és menj a szobámba. Elég nagy az ágy kettőnknek is. Nemsokára megyek utánad - mondtam, majd a konyhába siettem.

- Holnap estig be se tedd ide a lábad - súgtam a telefonba.
- Ki a fenét szedtél már megint össze?
- Ez most nem fontos - mondtam. - Csak ne gyere haza. Ja és holnap csak délután megyek be.
- Ez a második nap, hogy kedved szerint veszel ki szabadságot.
- A húgod vagyok, megtehetem - rántottam meg a vállam, bár tudtam, hogy nem látja.
- Holnap ledolgozod azokat az órákat amiket eddig mulasztottál - sziszegte bátyám a telefonba. - Nem fogsz egy hülye bárban éjszakázni minden nap.
- Nem vagyok kurva - motyogtam a telefonba.
- Egy szóval sem mondtam azt - morogta, aztán halkan hozzátette -, sokkal inkább hasonlítasz egy...
- Holnap találkozunk - vágtam félbe. - Szeretlek, Ethan.
- Beszédünk lesz holnap - mondta. - Szeretlek Abby.

 . . . . . . . . . . . . . . .


Ha még nem tetted, lépj be a facebook csoportba!

2014. december 20., szombat

1. - Edward. Harold Edward Styles.

Sziasztok!
Elérkezett a december 20., így az első rész is. A facebook csoportban bővebben ki fogom fejteni, hogy miért ezt a napot választottam, az új blogom megnyitására, tehát aki még nem tette, az lépjen be.
Remélem tetszeni fog az első rész, de nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást! Mindenképpen írjátok le a véleményeteket!
 
Doth Lee Xx
 . . . . . . . . . .

/ Harold Edward Styles szemszöge /

- Öltözz fel, nemsokára indulunk! - utasított a nővérem, Gemma a szobám felé mutatva.
- Fel vagyok öltözve.
- Oh - húzta fel a szemöldökét, majd megrázta a fejét, hogy eltűnjön a grimasz az arcáról. - Oké, akkor pedig menj és várj a kocsiban!
- Rendben.

Összehúztam a mellényt magamon, amit az ingem fölé vettem fel, majd kiléptem az ajtón. A levegő semmilyen volt. Se meleg, se hideg, bár nem is várok mást egy őszi éjszakától.
Ahogy kiértem Gemma kocsijához, a kulccsal babráltam, de pár perc múlva sikerült megkeresnem a gombot, ami nyitja. Hiába is, ezek az új autók csak kívülről szépek. A bonyolult technológiájukat soha sem lehet megérteni.


- Nem gond, ha találkozok pár barátnőmmel? - kérdezte, majd leparkolt a szórakozóhely elé.
- Nem zavar, Gemma.
- Tudod van pár szingli barátnőm. Például Emily. Ő Sokat kérdezősködik rólad, jó lenne, ha beszélnél vele egy kicsit... már ha érted mire gondolok.
- Szerintem csak megiszok egy pohár bort, aztán hazasétálok - mondtam, majd kiszálltam a kocsiból.
- Bort?! Te jó ég Edward, ez egy szórakozóhely, nem pedig egy borospince! - korholt és ahogy egyre inkább közeledtünk a helyhez, kezdtem erre én is rájönni.

Udvariasan kinyitottam Gemmának az ajtót és miután bement én is így tettem. Az alkohol szag teljesen átjárta a helyet, meleg volt, valamilyen furcsa füst terjengett a levegőben és a villódzó vényektől azt hittem, hogy mindjárt epilepsziás rohamot kapok.

- Igyunk valamit - húzott a bárpultok felé.
A pulton valamiféle ital- vagy étlap után kutattam, de semmit sem találtam. A kirakott üvegek között egy jó vörösbort keresgéltem, de itt sem volt semmi ismerős.


- Mit adhatok? - kérdezte a pultos fickó. A haja tüsire volt nyírva, a szeme kéken világított és a pólóján a V nyakú kivágás túlontúl közönséges volt.
- Egy tequilát szeretnék - ordította túl Gemma a zenét, ezután rám nézett. - Mit iszol Edward?
- Nincs valami francia boruk? - kérdeztem Gemmát, fél szemmel pedig a pultosra tekintettem, aki nevetni kezdett, a nővérem pedig fagyott arccal meredt rám.
- Mondtam, hogy ez nem egy borászat - sziszegte kínosan, majd a férfi felé fordult. - Két tequilát.

Igazából fogalmam sem volt, hogy mit keresek itt. Gemma rángatott el, hogy szórakozzunk együtt, de útközben kiderült, hogy neki itt lesznek a barátnői, tehát nekem egyedül kell majd helytállnom.

- Idd meg - csúsztatta felém a poharat Gemma, majd lehajtotta a sajátját.
Óvatosan felemeltem a poharat, hogy ki ne ömöljön, bár ez elég nehéz volt, mivel színültig töltötték. Az orrom alá rakva megszagoltam, viszont szinte azonnal meg is bántam. A szaga undorító volt és szinte biztos voltam benne, hogy ha az íze is ilyen, akkor ez az utolsó estém.

- Gyerünk Edward, ez segít ellazulni - biztatott.
- Egy tabletta Frontin is ezt a hatást érné el - mondtam, majd kelletlenül lenyeltem az orrfacsaró szagú löttyöt... ami szó szerint végigmarta a torkomat.
Szerettem volna vízért könyörögni vagy egy pohár zöld teáért, de nem akartam elveszíteni a becsületemet.

- Táncolunk? - kérdezte és a kezemnél fogva húzni kezdett a parkett felé, de én megállítottam.
- Azt hiszem, kiheverem még ezt a förtelmet.
- Rendben - mondta, majd a kezembe nyomott egy maroknyi összehajtott húszast. - Ha megkívánnál még valamit.

Visszamentem oda, ahol az előbb rendeltük az italokat és felültem az egyik székre. Magas vagyok, így nem volt gondom a felüléssel, viszont kényelmetlenül éreztem magam, amiért nem volt biztos talaj a lábam alatt.

- Adhatok valamit? - kérdezte a pultos fickó.
- Nem, köszönöm, én csak itt üldögélek.
- Hát jó üldögélést - vigyorodott el.
- Köszönöm - mosolyogtam.

 A parkett felé néztem, hátha megtalálom Gemmát, azonban semmit sem láttam. Vagyis ami azt illeti láttam, de őt pont nem. De ettől függetlenül a szemem még mindig a táncparketten tartottam. A hölgy, aki táncolt lassan abbahagyta tevékenységét, majd  kecsesen ringatva csípőjét a mellettem lévő székre ült.

Olyan italt rendelt, mint mi és olyan könnyedséggel itta meg, mint Gemma.

/ Abby Peterson szemszöge /

Ami azt illeti még a sötétben is sugárzott belőle, hogy valami nem normális vele. Leginkább az öltözködése. De szeretem a kihívásokat, és torkig vagyok az egyhangú éjszakáktól.

- Meghívhatlak egy italra? - kérdeztem egy csábos mosolyt megeresztve.
- Nem szeretem ezeket az alkoholos löttyöket - mondta undorral a hangjában.
- Akkor...meghívhatlak egy limonádéra ?
- Bocsi, de a savas dolgok mindig nagyon marják a gyomromat - húzta el a száját.
- Rendben, akkor egy pohár víz jó lenne ? - próbálkoztam tovább. És... igen! Rábólintott. - Abby Vagyok. Abby Peterson.
- Edward - rázta meg a kezemet. - Harold Edward Styles.
- Egyedül vagy itt? - kérdeztem és gyorsan körbepillantottam a szórakozóhelyen.
- A nővéremmel.
- Oké, akkor mi lenne, ha lelépnénk és hagynánk a nővéredet bulizni? - ajánlottam fel, közben beszívtam az ajkam.
- Ne haragudj, de nem szeretek idegen hölgyekkel elszökni...
Mi.A.Fasz.
- Nem szökünk el. Ha akarod, szólhatsz a nővérednek - magyaráztam. - Csak szórakozunk egy kicsit
Mosolyra húzta a száját és tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Galéria látogatás, egy minőségi bor kíséretében? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
- Őő... Nem épp erre gondoltam...
Te jó ég. Talán ezt az egészet nem gondoltam át teljesen. 
- Csak felmegyünk hozzám és ismerkedünk egy kicsit - rántottam meg a vállam lazán.
- Kegyedhez?
- Ja, a lakásomra.
- Ami azt illeti... én...
- Szólj a nővérednek, aztán indulhatunk - vigyorodtam el, aztán leugrottam a székről és megigazítottam magamon a ruhát.
Vonakodva indult el a táncparkett felé, aztán meghátrált és visszajött hozzám.
- Nem tudom hol van.
- Rendben, akkor indulás, Nagyfiú - paskoltam meg gyengéden a fenekét, majd a kezénél fogva a kijárat felé húztam.
- Edward vagyok - mormogta.
- Harold.


 _______________________________


- Mesélj magadról - kértem, miközben levetettem magam mellé a kanapéra és fekve az ölébe tettem a lábaim. 
- Mmm... a könyvtárban dolgozok a szemközti utcában - mormogta. Élveztem, ahogy kínosan érezte magát a lábaim miatt. 
- Akkor biztos valahol a közelben laksz. 
- Nem messze a közelben lévő parktól lakik az Édesanyám - mondta. Ez hogy tartozik ide?
- És te hol laksz? - kérdeztem furcsán. 
- Hát vele - mosolygott. 
Atya ég.
- Egyetemre jársz? - kérdeztem. 
- Tavaly végeztem.
- Én is - vigyorogtam. - Gyakornok vagyok Mr. Petersonnál, biztos hallottál már róla. Az Egyesült Királyság legsikeresebb vállalkozója.
- Hű. Ez megmagyarázza a gyönyörű otthonod. Biztosan sokat dolgozol. 
- Épp ellenkezőleg - nevettem. - Napi öt-hat órát vagyok bent. Van, hogy be se kell mennem. Igazából ez álmaim munkahelye. A fizetésem döbbenetesen jó, sőt csodálatos, pedig szinte alig dolgozok. 
- Szerencsés Hölgy vagy.  
- És te hogy állsz ezzel? - kérdeztem. 
-  A fizetésem nem sok, de eléldegélek belőle. Van, hogy besegítek Anyának a takarításban, vagy lenyírom a füvet, ami plusz bevételt hoz. És még bért sem fizetek. 
Mit is mondott, hány éves?! Uram Isten.

Nem tudom, hogy meddig bírom még. Először meghívom egy pohár vízre. Aztán felhozom a lakásomra...beszélgetni. Komoly hiányzik már egy jó szex. Te jó ég, ő talán még szűz is. 

- Hány éves vagy? - kérdeztem. 
- Húsz. Kegyed? 
- Dettó. 
- Parancsolsz?
- Mit parancsolok?
- Dettó? - kérdezte fintorogva.
- Úgy értem én is. 
Bólintott.
- Rendben, akkor... - mondtam, majd felültem a lábaimat még mindig az ölében tartva. Hirtelen fogtam meg a nyakát, majd húztam magamhoz egy csókra.
Az ajkai puhák voltak, nyálasak és dianás cukor ízűek. Ilyet evett a nagymamám is. Próbáltam elfelejteni a gondolatot, hogy olyan mintha a nagymamámmal smárolnék és kicsikarni belőle egy jó csókot.

Lassan húzódtam el tőle és a lehető leggyorsabban töröltem meg a kezemmel a számat. Komolyan nem csókolóztam még úgy, hogy egy hülye nyál tenger maradt volna utánunk.
- A kutya fülét! - mondta lenyűgözve. Felhúztam a szemöldököm.
- Csókolóztál már? - kérdeztem nevetve, reménykedve, hogy a válasz igen. Bár a helyzetből ítélve nem. Nagyon Nem.
- Most már igen - mondta elpirulva.
Szentséges isten.
- Te elpirultál? - hitetlenkedtem.
- Ez egy természetes folya...
- Szűz vagy?!
- Ez elég indiszkrét kérdés, már megbocsáss - pirult tovább.
Hihetetlen, hogy még így elpirulva, ronda ruhában és szemüvegben is szorult bele egy kis szexiség.
- Harold Edward Styles! - kiáltottam idegesen. - Válaszolj a kérdésemre!
- Higgadj le, Miss Peterson !
- Har...
- Rendben, igen - mondta gyorsan, majd védekezve felrakta a kezét.
- Oké... - mondtam lassan. - Akkor most azt hiszem, hogy segítünk ezen.
- Parancsolsz?! - kérdezte, de mire észbe kapott már előtte álltam és a kezénél fogva húztam fel.
- Kezdhetnénk azzal, hogy megtanulsz rendesen csókolózni. Nem pedig nyálat cserélni - vigyorogtam, majd a nyakkendőjénél fogva magamhoz húztam.

. . . . . . . .

Ne felejtsd el leírni a véleményedet és belépni a facebook csoportba!