5. - Annyira igazságtalan az élet!

/ Abby Peterson szemszöge /

- Abby... - nyöszörgött hulla fehéren Harold. - Istenem, ez annyira kínos... én nem tudtam, hogy te... én...

- Semmi gond - rántottam meg a vállam.

- Semmi gond? - visított az ajtóban állva Ethan. - A közös házunkban talállak valami idiótával és neked ez semmi gond?!

- Te...ő...én... - dadogott Harold. - Én azt hiszem, elmegyek most, Abby.

- Ez lett volna eddig is a feladatod - kacsintottam rá.

- Kifelé! - ordított Ethan, vérvörös fejjel. Nem mindig tudja értékelni a humoromat.

Harold felült, így kénytelen voltam leszállni a csípőjéről. Bénán kezdte el begombolni a farmerjét, majd megigazította magán a pólót. A csapzott hajával, a ruháival maga volt az Adonisz. Viszont azt a ronda szemüveget legszívesebben Ethan ideges fejéhez vágtam volna.

- Holnap találkozunk - mondtam, egy csókot nyomva ajkaira.

- Holnap dolgozol - figyelmeztetett Ethan.

- Ahogy én is - szólt Harold, majd megfordult és az ajtó felé indult. - Ég veled, Abby.

__________________________

/ Harold Edward Styles szemszöge / 

- Nem is tudom, mit vártam - nyöszörögtem, miközben az orromat fújtam. - Ő egy gyönyörű nő, sokat keres. Miért kellene neki egy olyan, mint én?!

- Hé! - simított végig a kezemen Gemma. - Te is helyes vagy, Edward. Ha nem lennél a bátyám már rég rád hajtottam volna. Meg ott vannak a barátnőim is. Állandóan rólad kérdeznek. 

- De nekem ő kell! - mondtam, s eleredtek a könnyeim. - Annyira igazságtalan az élet!

- Nyugodj meg, drágám! - ölelt át Gemma. - Minden rendben lesz. Na de mesélj erről az Ethanről: ki a fene ez az idióta?!

- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejem. - Egyszer csak betoppant a házba, mindenféle köszönés nélkül. Teljesen otthon érezte magát, aztán meg Abbynek kezdett a közös házukról pampogni.

- Erre Abby? - érdeklődött Gemma. 

- Rá se hederített. Azt mondta, hogy holnap találkozunk, de én nem szeretnék egy foglalt nővel enyelegni - sírtam. 

- Összegezzük, Edward: Abby adott neked az ismeretlen Ethan ruháiból, miután  a tiedet széttépte. Aztán újból felvitt a lakására, de előtte még vacsorázni is elvitt. Ráadásul kétszer lefeküdtetek. Szerintem Abbyt hidegen hagyja Ethan, már ha együtt járnak. Te fontosabb vagy neki. 

/ Abby Peterson szemszöge / 

- A kanapén, Abby, komolyan?! - kérdezte sóhajtva Ethan. 

- Csak szórakoztattam kicsit. Átvilágíthatod az ágyat, nem fogsz rajta találni semmit - mondtam lazán. 

- Szórakoztattad. Jövőhéten már mást fogsz szórakoztatni a kanapémon?  

- Te jó ég! - visítottam fel. - Ne kezelj úgy, mint egy kurvát!

- Hát akkor ne viselkedj úgy, mintha az lennél! - kiáltott. - Holnap bejössz és ledolgozol minden kihagyott órát - váltott dühösebb hangnemre. - És pótlod a hiányos holmijaimat, a saját pénzedből. Ha kész vagy mindennel, akkor talán találkozhatsz ezzel az idiótával!

- Nem vagy az apám, hogy megmond, mit tegyek! - ordítottam rá. 

- Nem, de az apánk rám bízott téged. Felelősséget vállaltam érted és semmiféleképpen nem fogod elrontani az életed az éljünk a mának stílusoddal. Az összetört szívedet nem ezzel kellene pátyolgatnod, hanem mondjuk a barátnőiddel. Akiket rég elhanyagoltál. 

- Azokra gondolsz, akiket egytől egyig végigdugtál? - kérdeztem csípősen. - Talán nem véletlenül lettem ilyen. 

- Ne merj engem hibáztatni a saját viselkedésed miatt! Én tartottalak el, most is azt csinálom. Munkát adtam, még a saját házamba is befogadtalak és én kibírom, hogy ne hozzak fel nőket, mikor te itthon vagy.

- Szívesen elköltözök - mondtam, majd a cipőmbe bújtattam a lábamat. Igazából nem akartam innen elmenni. Ez volt az utolsó, amit szerettem volna. - Nem akartam a terhedre lenni. 

Elindultam az ajtó felé, bár nem tudom mit gondoltam. Azzal a tíz fonttal, ami nálam volt, nem megyek túl messzire, még egy napig sem húznám ki. 

- Abby, kérlek... - mondta, majd gyengéden megfogta a kezem és visszahúzott. Az instabil cipőm miatt a mellkasára borultam, ami kapóra jött, mikor zokogni kezdtem. - Nyugodj meg, drágám. Nem mész el. 

- Sajnálom, hogy ilyen kezelhetetlen vagyok - hüppögtem. - Nem bírok máshogy élni. 

- Nem kell sajnálkoznod, Abby. Én kérek bocsánatot, amiért kihoztalak a sodrodból. Azóta nem láttalak sírni, hogy... - elharapta a mondat végét, hogy ne idézze fel a szörnyű múltat. - A francba, úgy sajnálom, Abby. Nem érdemelted ezt meg. Nem te, Abby. 

/ Visszaemlékezés 2010. /

- Jót tenne neki a közegváltás – javasolta Maria. - Semmi értelme, hogy bevigyük most a pszichiátriára. Úgy sem, hogy én ügyelnék rá. Csak rosszabb állapotban lenne, mint ahogy bement.

- Ethan Angliában lakik – mondta Anya a nővérének. - Talán ott jobb lenne neki. Tudná a lakásán tanítani, aztán pár év múlva megpróbálkozhatna az egyetemmel.

- Nem lenne ez túl nagy felelősség Ethannek? - kérdezte Maria.

- Ő már felnőtt, tud vigyázni magára és másra is.

- Ez több, mint puszta vigyázás – tájékoztatta Anyámat Maria. - Rendes testvérként kell viselkednie, naponta több órát vele lennie. Minél kevesebbet egyedül hagyni. Már ha ez sikerül.

- Hogy ne sikerülne? - érdeklődik az Apám.

- Lehet, hogy rosszul fogadja majd a férfiak közeledését. Bárkiről is legyen szó. Ez egy természetes dolog ezek után. Teljesen normális lenne, ha nem közeledne semmilyen hímnemű személy felé.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Csak azt - mondja Maria. –, hogy folyton ügyelni kell majd rá. Zavaros viselkedés és egyéb betegségek is kialakulhatnak, ha egyedül hagyják. Depressziós lehet vagy talán teljesen elutasítja a másik nemet és a sajátja felé kezd el közeledni.

- Tessék?! - sipított Anyám.

- Előfordulhat homoszexualitás kialakulása. Ezért kell, hogy tudjátok biztosan jó kezekbe kerül.

- Ethan felelősségteljes és szereti Abbyt. Tökéletesen meglesznek együtt. Nem igaz, Abby?

- Igen, Anya – mondtam hidegen.
Nem értékeltem a dolgot, hogy elküldenek maguktól. Ők jelentették számomra a világot, rajtuk kívül nem volt semmim. Ethannel pedig csak néha találkoztunk, mikor hazajött így a kapcsolatunk nem volt túl szoros. Biztos voltam benne, hogy Anya azért küld el, mert fél, hogy nem tud vigyázni majd rám. Az elmúlt napokban annyit sírtam, hogy az egész medencét tele lehetett volna tölteni vele és ez az egész család hangulatát tönkretette. Vagy talán azt hitte, hogy leszbikus leszek. Persze tudtam, hogy ez nem történhet meg. Soha sem vonzódtam a nőkhöz, sőt egyenesen undorodtam a gondolattól, hogy egyszer velük legyek kapcsolatba. Még így, a történtek után is.

Apával nem tudtam biztosan, hogy mi a helyzet. Talán nem akart ellenszegülni Anyunak, hiszen ez mindig veszekedésekhez vezet. Na meg Maria is rendszerint kiosztotta Apámat, mikor nézeteltérése volt Anyuval.

Maria pedig csak jót akart nekem. Ő szinte mindig meghallgatott, ő volt az, akinek először elmondtam a történteket. Csak az engedélyemmel mondta el a szüleimnek, noha Anya nővére volt. Viszont a ' Pattintsuk le Abbyt ' ötlete egyáltalán nem volt az ínyemre.